1 fejezet - az előzmények.

Kezdjük ott, hogy az Apacsok Észak-Amerikából (a mai Kanada területéről) isz. 1000 környékén elindultak déli irányba. Új területeket kerestek és foglaltak el. A 15. század előtt már elérték Új-Mexikó vidékét, és letelepedtek. Bőven volt idejük, lehetőségük, hogy a néptelen helyeket felkutassák - senki nem zavarta őket. Erre az időszakra tehető, hogy felfedezték (vagy megtalálták) a Canyon del Oro-t (az elnevezés Spanyol eredetű, jelentése - Arany szurdok - az indián elnevezése a múlt homályába veszett, ők a patakot nevezték csak el - Sno-ta-hay néven), ami számukra csodálatra méltó volt. A kanyon egy szűk járaton keresztül lehetett megközelíteni, és belül egy Z alakú szurdok volt magas sziklákkal övezve, alján patakkal. Az indiánokat elbűvölte a rejtett kanyon, aminek az alján több méteres telérekben csillogott az arany, a rajta keresztül futó patak pedig arany csillámport vitt magával, és bármit belemártottak olyan színű lett. Az értékét nem tudták értelmezni, hisz számukra a lovak jelentették a gazdagságot, nem az arany. A varázslatos hely meg is tette a magáét és szellem lakta helynek gondolták, ahol akár a "pokol" (vagy gonosz) bugyrai nyitva vannak, és ki be járnak a szellemek. Ezért titkos hellyé nyilvánították (na nem az arany miatt), és az apacs főnökök őrizték a hely térképét évszázadokon át.

Sokáig nem is volt gond ezzel. Azonban a Spanyolok megjelentek a 16. század közepén. A csere kereskedelmük az apacsokkal hamar túllépett a ló-ló bizniszen, és megmutatkozott a konkvisztádorok arany utáni olthatatlan vágyuk. Valamelyik apacs egy bor mámoros éjjelen elkotyogta a Canyon del Oro létezését. Több se kellett, és bősz kutatásokba kezdtek az új hódítók. (A pontos időt nem lehet meghatározni, de ez idő tájt mérgesedett el a helyzet az indiánok és a spanyolok között ami 1650-1680 közé tehető) Bizonyos kutatások szerint meg is találták a kanyont nagy nehézségek árán, de nem vették hasznát, ugyanis jelentős apacs lovas hadtest ütött rajtuk, lemészárolva kíméletlenül minden egyes lelket. (Ezt az eseményt a Pueblo felkeléssel párosítják ami 1680 augusztus 10. -én kezdődött) Így akik hallottak róla, vagy tudtak róla elvesztek. Ez idő tájt kelt életre az apacs legenda, hogy amíg a Canyon del Oro titokban marad, addig az apacsok erősek és hatalmasok maradnak. Ezért a törzsfőnökök még szigorúbban védték a titkos hely hollétét. Az arany kanyon számára újból békés évszázadok következtek.

Ahogy az apacsok modernizálódtak a kíméletlenül bevándorló európaiak által, kezdtek másképp gondolkodni. Az arany idővel számukra is érték lett. Így történhetett, hogy időnként valaki csak talált aranyat a földjükön. Történt ez 1776-ban, ezt még egy gyors mészárlással lerendezték az indiánok, így megint 70 évre "béke" lett. De a hír és a legenda az csak terjedt. Az igazi konfliktusok akkor kezdődtek, amikor 1850 körül aranyásók tömegesen érkeztek az apacs földekre, és el is érkeztünk a történetünkhöz.

2. fejezet - Az elveszett Adams ásatások. (Lost Adams Diggings)

1864-ben Adams (a teljes neve sosem derült ki, de kutatások alapján Ed Adams lehetett a neve) találkozott Gotch Ear mexikói indiánnal Gila Bend városában. Némi ital hatására Gotch mesélni kezdett a Canyon del Oro-ról, ahol tyúktojás méretű aranyrögök hevernek a patakban, és a sziklák falai vakítóan csillognak a színes fémtől, és diónyi arany köveket sírnak ki magukból mindennap. Természetesen igen veszélyes szellemek lakta helynek írta le, ezért ő nem is kér aranyat, de viszont van ott két ló. Na az a két ló megteszi, azokért elviszi őket a Canyon-ba! Adams megegyezett vele, és közben melléjük csatlakozott John Brewer által vezetett bányász csoport 21 fővel. Úgy gondolták mindenkinek jut, és sokkal hatékonyabban lehet kitermelni az aranyat, ha igaz amit Gotch állít. A kompánia útnak is kelt. 10 napon keresztül haladtak, szinte mindig sötétben, de így is sikerült pár pontot azonosítaniuk. Egyik a Fehér folyó (White River) volt amin átkeltek, a másik a Fehér hegység (White Mountains) amin belül Adams két csúcsot is azonosított, ezen kívül egy utat is kereszteztek ami Fort Wingate-ba tartott.
Végül megérkeztek a kanyonba egy szűk járaton keresztül, amiben egy lovas épphogy elfért. Itt tényleg az várta őket, amit Gotch ígért. Az indinán elkérte a lovakat, majd távozott, de figyelmeztette őket, hogy ez Apacs terület és ne maradjanak sokáig.

A bányászok nekiálltak a kitermelésnek, építettek egy kunyhót a patak partján és örvendeztek. Egy kávés bödönt pl. megtöltöttek színültig arannyal, csak úgy heccből de senki nem tudta felemelni olyan nehéz volt. Ezért elásták .. . talán emlékül. A boldog napok addig tartottak, amíg fogyni kezdtek a készletek (nem tudni hány nap után de kb. 2 hétre teszik). John Brewer és 5 másik bányász úgy döntött elindulnak Forth Wingate-ba, hogy feltöltsék a készleteiket és utána visszatérjenek tovább bányászni.
9 nap telt el, de nem érkeztek vissza. Ekkor Adams és egy Jack Davidson nevű bányász szintén útra keltek, hogy utánuk menjenek. Amikor elhagyták a kanyont néhány órányi járásra megtalálták a lemészárolt bányászok tetemeit (Brewer nem volt köztük). Azonnal visszafordultak, hogy értesítsék a társaikat az apacs támadásról, azonban elkéstek. A maradék bányászokat a kanyonban mind lemészárolták az indiánok a kunyhót pedig felgyújtották. Ezen a ponton az elbeszélések két részre szakadnak. Egyik történet szerint Adams-ot az apacsok megvakították és szélnek eresztették a sivatagban - de ez csak legenda. A másik történet szerint, amit viszont a Fort Wingate-i jegyzőkönyvek is megerősítenek, Adams és a társa Davidson nekiindultak a sivatagon át, azonban eltévedtek (egyikük sem volt profi a tájékozódásban). Végül a Fort Wingate-i járőr talált rájuk 12 napi bolyongásuk után, súlyosan kiszáradt állapotban. Davisdon ebbe belehalt, míg Adams az őrület szélén táncolt, de végül felépült. A történetét a mészárlásról elhitték, ugyanis megerősítették, hogy NANA az apacs indiánfőnök jó pár rajtaütést hajtott végre telepeseken és bányászokon, így ők is áldozatai lettek NANA bosszújának. Adams mindvégig Canyon del Oro-ról mesélt, és igazolásul a zsebében levő aranyrögöt mutatta ami közel 200 dollárt ért, próbált térképet rajzolni is, amit később sokszorosítottak és jó pénzért árulták. De mivel csapnivalóan tájékozódott, nem tudott visszatérni a helyszínre. Egészen 1889-ig próbálkozott különböző embereket rávenni, hogy szponzorálják és kísérjék vissza, de sosem jártak sikerrel. Egyedül Robert W. "Bob" Lewis nyilatkozott arról 1949-ben 83 évesen, hogy ő megtalálta Adams-al a Canyon del Oro-t. Lewis azt mondta, hogy minden ott van, ahogy Adams leírta, kivéve az aranyat.

A történethez hozzá kell tenni, hogy John Brewer akit sokáig eltűnt emberként kezeltek (lehet, hogy megegyezett az apacsokkal a titoktartásról), a kanyon hollétéről soha senkinek nem beszélt, viszont később visszatért egyedül és rengeteg arannyal távozott. Elbeszélések szerint magával vitte a kávés bödönt is, amit később Magdelena Sheepherder-nél találtak meg, aki 20000 dollárért eladta, amiből egy farmot vett.

A Canyon del Oro újból elveszett.

3. fejezet - A MacKenna aranya

Igazából erről lehet a legkevesebbet tudni, bár az 1969-es film erről szól. James McKenna 1855-ben született és nagy hatással volt rá Adams elbeszélése és térképe, ezért Jason Baxter-el együtt kutatni kezdtek az arany után. A kutatásairól írt is egy könyvet (Black Range Tales) amely szerint ők megtalálták az elveszett Canyon del Oro-t 1874-ben, persze a történet erősen kiszínezett, és eposzi. Később ennek hatására írta meg Henry Wilson Allen a MacKenna aranya című bestsellert (1963), ami alapján készült azonos címmel a film 1969-ben. A történet inkább a rejtély, misztikum és a kincskeresés-felfedezés felé veszi az irányt, és sok tényt egyszerűen figyelmen kívül hagy. Így amíg a könyv siker volt, a film nem volt annyira kedvelt.

Összegezve - A Canyon del Oro-t sok misztikum és legenda övezi, a létezésére csak elbeszélések utalnak, de sok dolog utal a valódiságára. Az apacsok területén sok bánya volt, és sok nemes fémet találtak, köztük aranyat, rezet is, és később urán-t a 20. században. Tehát nem ördögtől való a létezése.
A történethez tartozik az is, hogy Jacob Walzer 1860-ban talált egy titkos arany lelőhelyet, amiről nem tudni, hogy azonos-e az 1864-es Adams bányával? Viszont Walzer 1880-1888 között visszatért és folyamatosan termelte ki az aranyat, és mai árfolyamon számolva 1 milliárd dollárnyit termelt ki és olvasztott be. Az 1891-es haláláig titokban tartotta a helyet, és magával is vitte a sírba. Ekkor kapta a "Lost Dutchman's mine" nevet a bányája, amit szintén nem találtak meg soha.

Ha elgondolkodunk azon, hogy a két hely esetleg ugyanaz (mindkét történet az elveszett apacs aranyból indul ki, és sok hasonlóság van az elbeszélések között), akkor érthető hogy miért nem találtak rá az aranyra később. Walzer az összeset kitermelte, és vége volt, ezért a később érkezők nem találtak semmit. 1874-ben McKenna még megtalálhatta a lelőhelyet és valamennyit vihetett is belőle, tehát az ő sztorija megállhatja a helyét, de John Brewer története is belefér, ugyanúgy Robert W. "Bob" Lewis története, amely szerint meg volt a hely, csak már arany nélkül, hisz későn érkezett a helyszínre Adams-al.

A helyszín kutatások viszont egészen a XX. század végéig tartottak. A legtöbbször emlegetett hely a Zuni hegység és környéke Új-Mexikóban vagy Arizona környéke (tegyük hozzá, hogy találgatás). Egyesek a mai napig állítják, hogy ŐK megtalálták a helyet, igazolva azzal, hogy találtak egy kunyhót, vagy egy ősrégi spanyol ágyút. De mivel ezen a környéken erős volt az aranyláz, majdnem minden arannyal kecsegtető szikla vagy patak mellé építettek egy aranyásó kunyhót. A spanyol ágyút meg nem lehet komolyan venni, mert több mint 100 évig harcoltak egymással a felek. Bárhol elveszthettek egy csatát a spanyolok az indiánok ellen.

A Canyon del Oro valószínűleg soha nem lesz meg, és az is lehet hogy aranylázban fuldokló kincsvadászok szent Grálja volt és lesz, így maradjon meg a mi emlékezetünkben is!

James McKenna és Jason Baxter, akik Adams aranya után indultak, állítólag 1874-ben megtalálták. Majd McKenna könyvet írt a kalandról.

James McKenna könyve az Adams arany utáni kutatásról.

Will Henry már MacKenna aranyáról írt, és ahogy megtalálják a Canyon del Oro-t.

Egy Adams térkép másolata (skicc), amelyet annak idején 1 dollárért árultak.

Egy közelmúltbéli térkép másolat a kanyonról

A filmbéli térkép, amely Préri kutya indiánfőnöké volt.

A térkép közelebbről

A peremes hegyek

A vízesés a sivatagban

A kúpos hegy

A kőrakás helye

A zengő szikla

Egy 1864-es katonai térkép a területről

Egy térkép, amelyen az arany helyét is bejelölték.

Szintén egy térkép, az aranylelőhely koordinátáival.

A Zuni hegység, amely a feltételezések szerint a Canon del Oro helyszíne.

A Zuni hegység, és a kék víz folyó (Blue Water). Elméletileg ezen keltek át a film szerint.

Zuni hegység

Templom kő

Zuni hegység

Zuni hegység

Zuni hegység másik oldala

A Zuni hegység, egy szurdokkal. Feltételezett helyszín.

A Z alakú kanyon bejárata. Itt van a szűk bejárat valahol.

A Z alakú kanyon panoráma képe, háttérben a kúp alakú szikla, amit Adams említett.

A kanyonnál levő vízesés, a filmből esetleg ismerős.

Fort Wingate, helyőrség 1870-ben. Adams-ot ide szállították a sivatagi bolyongása után.

Korabeli fotó Fort Wingate, 1871. Helybeli kereskedők és indiánok.

1871, Fort Wingate Apacsok kártyáznak

Egy ehhez hasonló tojásnagyságú aranyrög volt Adams zsebében

Egy régi spanyol ágyú, ami miatt ezt a helyet a Canyon del Oro helyszínének gondolnak.

NANA az apacs indiánfőnök, aki lelkén szárad az Adams féle bányászcsapat halála.

Jacob Walzer, aki kő gazdag lett a titkos aranybányájából. Sosem árulta el a helyét, és a sírba vitte a titkát. Az ő bányája lehetett a Canyon del Oro

Eleve a történet nem áll biztos lábakon, bár Hugh Glass élt, és ő mesélhette el a vele történteket, először a The Portfolio-ban jelent meg mint fiktív irodalmi történet, és James Hall szerkesztője készítette. Semmi más utalás és bizonyíték nincs rá, hogy valójában így történt meg az eset ebben a formában. Ráadásul az évek során feltételezhető, hogy sokat színesítettek rajta.

Hugh Glass 1783-ban Pennsylvania-ban született ír szülőktől. 1816-ban kalózok fogságába esett ahol 2 évet töltött Jean Lafitte kalózkapitány társaságában, majd elmenekült. Galveston mellett a hajóról leugrott és egyszerűen a partra úszott, ahol viszont Pauni indiánok fogságába esett. Itt feleségre tett szert, majd 1821-ben St Louisba ment.
1822-ben a Missouri Gazette-ben egy hírdetésre bukkant, ahol neki való feladatra kerestek embereket. William Henry Ashley kapitány prémvadászokat keresett. A vállalkozás nem volt veszélytelen mert indiánok lakta területeken kellett átvágni a vadonban és prémet gyűjteni. Glass a csapathoz csatlakozott.
1823 Júniusában az expedíciót (a filmben télen volt ez. ) az Arikara indiánok megtámadták, és 15 prémvadászt megöltek. Másnap a Grand River mellett élelemszerző körútra indult Glass, ám váratlanul egy Grizzly medvébe ütközött és annak két medvebocsába. Mire feleszmélt az anyamedve nekitámadt. Glass hősiesen védekezett, de csak a segítségére siető társaival tudta leölni a medvét. ( a film szerint egyedül ölte meg, az eredeti történetben többen vettek részt és a jajveszékelésére rohantak oda)
Ashley kapitány látva Glass súlyos sérüléseit, két önkéntest rendelt a szétmarcangolt férfi mellé, hogy ha meghal tisztességben temessék el. Egyikük John S. Fitzgeraldot a másik Jim Bridger volt. (Itt többen úgy vélik, hogy ez egy évvel később történt nem pedig az Arikara támadás másnapján) A két fiatal (20 év körüli prémvadász), még megásta a sírt és az ájult Glass-t beletették, de később úgy döntöttek inkább Ashley után sietnek. Lehet attól féltek indiánok ütnek rajtuk, vagy egyszerűen lemaradnak, vadállatok martalékai lesznek. Mindenesetre összeszedték Glass fegyvereit és odébb álltak, majd Ashley-nak azt állítottak Glass meghalt.
Glass azonban magához tért, és megdöbbenve látta, hogy egyedül van a vadonban egy szál medvebőrbe burkolva fegyverek nélkül. A sebei már erősen gennyeztek (lehet 1-2 napot volt ájult), lába eltört bordái össze vissza álltak. Mivel más ötlete nem volt, el kezdett kúszni a 320 km-re levő Fort Kiowa felé. Glass elmondása szerint a fertőzést úgy úszta meg, hogy a légy lárváit rajta hagyta a sebein, hogy megegyék az elhalt részeket. (A XX. században az orvos tudomány újból felfedezte ezt a módszert. )
Glass 6 hétig vánszorgott, bogyókon és gyökereken tengődött, bár egyszer elmondása szerint két farkastól bölénytetemet szerzett, így húst is tudott enni. Ráadásul jó pár barátságos indián törzs segített neki mind a gyógyulásban, mind az élelmezésében és fegyverek beszerzésében. Útja során a 833 méter magas Thunder Butte hegy adott támpontot a tájékozódásban, míg elérte a Cheyenne folyót ahol tutajt készített (nyilván az indiánoktól kapott szerszámokkal) ezen haladt tovább az erőd felé.
A megérkezése után hosszú ideig gyógyítgatta sebeit (a megérkezésekor a hátán levő medvekarmolások nem gyógyultak még be, ezt az indiánok medvebőrrel takarták be fertősék megóvása miatt) Glass dühe ezalatt egyre csak forrt. Fitzgerald-ot és Bridger-t mindenképp számon akarta kérni, és visszaszerezni értéktárgyait. Kutatása során Andrew Henry prémkereskedő csapatában megtalálta Bridger-t, de mikor meglátta elszállt a haragja, túl fiatal volt és bűnbánó Bridger. Végül egy nagy fejmosással beérte és néhány atyai jó tanáccsal, majd tovább folytatta a kutatást.
Fitzgerald esete már más volt. Ő eközben beállt katonának és Fort Atkinsonban állomásozott, így hiába talált rá Glass, semmit nem tudott vele tenni. A hadsereg katonáját megölni az főbenjáró bűn volt. Az erőd parancsnoka megismerve a történetet, erre figyelmeztette is Glass-t, illetve Fitzgerald-ot utasította, hogy adja vissza Glass puskáját. Ezenkívül 300 dollár kártérítést is kapott, majd Glass azzal zárta le a dolgot, hogy megfenyegette Fitzgerald-ot - sose lépjen ki a hadseregtől mert ha azt megtudja. .. .

Glass ezután újból prémvadászatra adta a fejét, de az Arikara indiánok bosszúja mindig a nyomában járt. Még 1824-ben csapdába csalták a Platte folyónál. Úgy tettek mintha békés indiánok lennének, és beinvitálták a sátrukba, ahol rajtuk ütöttek. Glass elmenekült, de két társa odaveszett.
Azonban 1833-ban már nem volt ilyen szerencsés, a Yellowstone folyón rajtuk ütöttek az Arikarák, és végeztek Hugh Glass-al. A Shadehilli víztározónál egy emlékmű magaslik, emlékezve a híres prémvadászról.

A film több helyen eltér a valóságtól.
1 - Az Arikara támadás nyáron történt ellenben a film téli felvételével.
2 - Glass fia csak a Hollywood képzeletének szülötte, Glass sosem beszélt arról, hogy van-e neki utódja?
3 - Glass egyedül nem tudta megölni a Grizzly-t, legalább 4-en kellettek hozzá, a film ennek ellenére magányos küzdelemként mutatja be.
4 - Glass igen sokáig, 6 hétig kúszott mászott Fort Kiowába.
5 - Sok indián törzs ápolta és segítette az útja során, nem volt annyira magányos mint a filmben.
6 - A felépülés hosszú időt vett igénybe ez alatt érlelődött benne a bosszú, a filmben ilyesmiről szó sem volt.
7 - Fitzgerald-on végül nem tudott bosszút állni, és mindenét visszakapta még kártérítést is kapott. A filmben ezzel ellentétben megölte az ellenfelét.

Ettől függetlenül a film jó, és érdekes. Mivel nem tudjuk pontosan hogyan játszódott le az eredeti történet, így hiteles véleményt se lehet mondani, mennyire túlzott a film, amely végül követte az elbeszélés fonalát.

Hugh Glass 1783 - 1833

James (Jim) Bridger 1804-1881

Will Poulter volt aki Beidgert megszemélyesítette

John Fitzgerarldot Tom Hardy személyesítette meg.

Korabeli rajz a medvetámadásról

Hugh Glass útja a medvetámadástól a Fort Kiowa-ig

Korabeli újság cikk
 

Hugh Glass története egy 1973-as leírásban.

Iron Bear - Arikara indinán harcos 

Kiowa főnök, lehetséges segítő Glass útja során

Fort Kiowa, ahova Glass elkúszott.

Fort Atkinson korabeli rajzon, ahol Glass Fitzgerald-ot megtalálta.

Hugh Glass levele, amelyben leírja az Arikara támadást. A levél az egyik elhunyt prémvadász anyjának szólt. 1823

Túlélői segédlet a korabeli prémvadászoknak

Források : https://en.wikipedia.org/wiki/Hugh_Glass

Források : https://www.historynet.com/hugh-glass-the-truth-behind-the-revenant-legend.htm

Caius Flavius Valerius Aurelius Constantinus igencsak megrökönyödött, a következőt olvasta a jelben: „E jelben győzni fogsz!” (In hoc signo vinces).
Az előzmények:
Maxentius aki Rómát védte, már kétszer győzött, és esélytelennek tűnt a következő ütközet Constantinus számára. Azonban az isteni jel biztatására bátran küzdöttek és végül legyőzték a Rómát védő sereget. Ez olyan komoly következményekkel járt, hogy egy éven belül az új császár (Constantinus) elrendelte a teljes vallásszabadságot 313-ban. Eltörölte a mártírhalál büntetést, és az egyház vagyonát is visszaadta. Ez utat nyitott a kereszténység elterjedésének, és szabad vallás gyakorlásának. Constantinus és a korabeli illetve a későbbi teológusok is egyöntetűen állították, hogy ez mind isten (JHWH) akarata volt, hogy Jézus tanítása egész földön elérhető legyen, az ő nevükben és támogatásukkal győztek a pogány Róma felett.

De vajon mi történhetett? Mi volt az égi kereszt?
2000-s években tanulmányozták a történelmi esetet, és azt feltételezték egy égi vándor lehetett a ludas. Egy probléma volt, nem volt ennek nyoma, csak a korabeli és későbbi elbeszélésekre tudtak támaszkodni, de egyikben sem beszéltek égből hulló kövekről.
Ezután kezdték átvizsgálni a csata feltételezett helyét, és annak környékét. Hatalmas területről beszélünk. Sok kutatás után felfedeztek egy kis tavat 2005-ben a csata helyszínétől nem messze, ami eddig nem tűnt fontosnak. A részletesebb vizsgálat után kiderült, hogy az egy meteor kráter amiben víz gyűlt össze. További vizsgálódás kellet, hogy meghatározzák a korát, így mintát vettek a mélyéből. Ennek az eredménye már radikálisan javított a kráter megítélésén. Ugyanis a radiokarbonos vizsgálat szerint 3-4 század között csapódott a földbe, további vizsgálatok pontosították a dátumot és 312-es évre tették a korát. A becsadás helyét elnevezték Sirente kráternek.
A meteor részben vastartalmú volt, amiből megtaláltak darabokat. A becsapódás erejét 3-5 ktn-ra becsülték, mint egy atombombáéval ért fel. Nem csoda, hogy Constantinus isteni jelnek vélte a hatalmas fény és hang jelenséget.

Mondhatnánk: talán a véletlen, hogy pont akkor zuhant le a meteor amikor kellett, de akár lehet, hogy Constantinusnak volt igaza. Mindenesetre az időzítés kritikus volt, az hogy enélkül is győzött volna Róma ellen, az már nem fog kiderülni.

A Sirente kráter

A megtalált vastartalmú meteor darabok

Kezdjük ott, hogy az időutazás a természetéből fakadóan mindig paradoxon, és ezen nem lehet változtatni. A Terminátor filmben tán logikusan fejeződik be, de a több rész megnézése után rá kell jöjjünk, ha beleavatkozol az idő sodrásába, tuti más jön ki a végén, mint amire gondoltál. Ez az idővonalbeli haladásnál feltűnő változásokat okoz. Már nem csak acél robot van, hanem acélrobot emberbőrben, aztán folyékony mimetikus polialloid robot, végül megjelennek a hibridek, ember robot variációk, illetve a teljes imitáló több részű harci gépek. A fejlődés mindig az időbe való beleavatkozás következménye, amit a Skynet fejleszt ahogy kudarcot vall az előző verzió az időben visszaküldött akcióban.
Itt jön a témánk alapja, a film el nem magyarázott logikai buktatója. Az időutazás lehetséges elemei.

Az első részben tényként közölték, hogy az időben csak szerves anyag tud átjönni, amit azzal magyaráztak, hogy az erős mágneses környezet széttépi a fémet. Ezért a T-800 csak úgy tud a múltba jutni, hogy egy emberi szövetet tesznek rá. (Persze nem épp ezért találták ki a T-800-at, hisz az egy tökéletes beszivárgó egység volt, vagyis alapból ilyennek tervezték, csak később alkalmas lett az időutazásra ezáltal). Tehát élő szövet a fémvázon! Ez egy olyan filmbeli fact!

Aztán jött a második Terminátor film, amiben már egy továbbfejlesztett gépet a T-1000-et küldték, ami mimetikus polialloid, folyékony fém volt, szintén beszivárgó egység. És itt jön a nagy kérdés! Hogyan jutott át a folyékony fém az időn, ha az első film fact. -ja kimondta, hogy ez lehetetlen? A további filmekben még kevésbé vesződtek ezzel a problémával, a különböző gépek jöttek át az időn. A TX, a T-3000, a REV-9 mind látszólag figyelmen kívül hagyták az időutazás törvényét. .. .

Erre a paradoxonra több válasz is lehetséges.
1 - A legkézenfekvőbb, hogy maga a Skynet hitette el az emberekkel, hogy csak élő szövet juthat át az időn. Ezzel azt biztosította, hogy ha vissza is megy valaki az időben mint ember, nem tud magával vinni olyan fegyvert ami hatásos lenne egy Terminator ellen. Hogy a Terminator miért nem vitt akkor fegyvert? Mert maga a Terminator volt a fegyver. Egyszemélyes hadsereg, nem volt szüksége támogatásra, a korabeli gyilkoló eszközöket csak használnia kellett, illetve a saját emberfeletti tudását. (Ez kb. olyan mintha a középkorba küldenénk egy tankot, valószínűleg csatákat döntene el. ) Egyébként alapvetően is a Skynet építette az időgépet, tehát csak neki lehetett tudása annak pontos működéséről, az emberek meg nem hinném, hogy kiszedték belőle, inkább az innen onnan összerakott infókból sejtették a lehetőségeket. Lehetséges, hogy taktikai okból rejtett el hamis infókat a robotjaiban, hisz tudta előbb-utóbb valamelyiket elkapják és feltörik. Ez szándékosan tehette, hisz mi oka lehetett volna, bármilyen infót megosztani egy gyilkoló gépezettel az időutazással kapcsolatban, kivéve ha direkt ez volt a szándéka, így hintve el a téves infót az emberek között. Nyilván a Skynet tisztában volt azzal is, hogy az emberek is használni fogják a gépet, hisz a múltból szerzett információkat le tudta ellenőrizni. Lehet sokkal több próbálkozása volt a Terminator 1-es film idősíkja előtt, és ezekből okult.

2 - Az is elképzelhető, hogy a folyékony Terminatorok, vékony bőr réteget kaptak az időutazáshoz. Erre az lehet a bizonyíték, hogy mind a T-1000, és a TX meztelenül, de emberi formában érkezett meg. Ha nem szükséges az élő szövet akkor, simán fémformában érkeztek volna, és az első embert akivel találkoztak lemásolják gond nélkül. De ők készen érkeztek. Ráadásul ha azt feltételezzük, mint a későbbi filmek sugalltak, hogy közvetlenül a gyárból mentek az időgépbe, akkor a folyékony robotok is, így nem lett volna módjuk imitálni egy emberi formát sem, hisz addig csak gépekkel találkozott. (Persze előre gyártott minta is lehetett). Tehát valószínűbbnek tűnik a fémformában való érkezés mint az ellenkezője. Illetve ide tartozik, hogy miért meztelenül érkeztek? Hisz komplett embert és ruházatát tudja utánozni, akkor miért meztelen? Nyilván a ruha nem élő szövet, és az nem jön át az időn. Ebből megint az következik, hogy a folyékony robotok is élő szövettel voltak beburkolva, csak az utazás után eldobták azt.

3 - A folyékony robotok már egy jelentős fejlesztésen estek át, a legjobb beszivárgó egységek lettek belőlük, hisz már nem egy ember formáját viselték (ami később azonnal felismerhetővé tette a T800-ast), hanem bárkiét, és ráadásul azonnal, csak hozzá kellett érniük. Ha ekkora volt a fejlesztés, felmerül hogy lehet nem csak a formát imitálták, hanem a bioelektromos felületet kvázi az élő szövet jellemzőit is. Amivel végül könnyen kijátszható volt az időgép Fact-ja. Hisz teljes élő szövetté is válhatott esetleg imitálhatott (vagy csak egy része), hogy átjuthasson az időn. Erre bizonyíték a T-3000 (azaz John Connor átváltoztatása), aki sejtszinten lett emberből átprogramozva, így könnyen utazhatott az időben, hisz emberi aspektusai voltak.
Mivel a Skynet az időgépet nagyjából a 2030-as években építette (bármelyik filmet is nézzük), akkor a folyékony gépek létrehozása is nagyjából mindig abban az időben történt meg, ami szintén a 2030 körüli időkre tehető. Ha tehát a T-3000 sejtalapú átprogramozása már lehetséges volt akkor, az azt jelenti, hogy a T-1000 és a TX is rendelkezhetett efféle korai specifikációval, vagyis emberi szövetet imitálhattak úgy, hogy az időgépnek megfeleljen.

Konklúzió: Többféle magyarázat is van a témára, de Skynet mint a hadiipar terméke főleg a harci taktikájáról híres. Ezért az 1-es magyarázat a legkézenfekvőbb.

Egyébb gondolatébresztő a témában.
Miért nincsenek ennél fejlettebb robotok? Skynet miért nem fejlesztett ennél jobb gépeket? A válasz itt is az idő paradoxonában van. Korábban említett 2030-2034 közötti időre utalnék. Ebben az időben végezte el Skynet az áttörést az időgépekben és az új generációs Terminátorokban. De az új Terminátorok között már kevés a különbség, mint a régi T-600>T800, vagy T800>T1000 között. Ennek az oka az lehet, hogy a Skynet bármely idősíkban bármely alternatív valóságban veszít. Ezért nem érkeznek robotok 2035 és után. Mert akkor már nem tud küldeni senkit. Nyilván ezt felismerve küzd a múlttal és küldi a robotjait.
Az is felmerül, miért csak 1 vagy 2 robot kerül át? Miért nem egy egész hadseregnyi? Ezt az indokolja, hogy a kis változás a múltban kis változást hoz a jövőben. Ha nagy volumenű változást hozna létre, valószínűleg annyira feltűnő lenne, hogy a hadsereg leállítaná vagy kontrollálhatóbbá tenné a Skynetet a kezdeti időkben. Ez pedig nem célja neki. Erre a példa, hogy a 4. részben már 4 robotot küldött a múltba (1 aki a fiatal Sarah-t ki akarta nyírni, egy T800-as eredeti, egy T1000-es eredeti, és egy T3000 (Connor), plusz ott volt Sarah Connort védelmező T850, ez viszont akkora változást okozott az időben, hogy az 5. részben hiába sikerült megölni John Connort lényegi változást nem okozott a jövőben. Illetve annyit, hogy az addigi időgépek hőt termelve juttatták a múltba az egyéneket, addig az 5.részben már fagyos körülmények között, tehát a technológia megváltozott.
Az idő olyan lehet mint egy gumi vászon, amit hiába húzol meg itt ott, az akkor is a szélein ugyanakkora marad.
Külön témakör: az időgépet, hogy tesztelte a Skynet? Erre a legjobb válasz, hogy gyakorlati próbákat tartott. Ennek több célja is lehetett. Pl. visszaküldött egy robotot, akinek semmi funkciót nem adott, csak azt - élje túl az ítélet napot, és a Skynet jelenében jelentse a tapasztaltakat. Ezt valószínűleg többször elsüthette a Skynet a beszivárgó egységeivel, mert a múlt jelenre ható változásairól jó információi voltak. Konkrét tapasztalatai voltak, csak gondoljunk a Terminator 4 Salvation-ra. Ez is jó bevált taktika volt, és emiatt is lehetett tisztában azzal is, hogy a 2035ös évtől nem létezik már, ezért indított agresszív támadást a múltbeli szereplők ellen. Ez tűnt a legkézenfekvőbbnek, kevés sikerrel, hisz ahogy az első részben kialakult az időhurok Kyle Reese+Sarah Connor=Jonh Connor -> John Connor találkozik Kyle Reese-el -> akit vissza küld a műltba és kezdődik elölről, nem lehet megszakítani. Ugyanilyen időhurokban van a Skynet, hisz mindig visszaküld egy vagy több egységet, de a végeredmény a pusztulás, a visszaküldött egységből fejlesztik ki a múltban a Skynetet, és kezdődik elölről, Skynet>Doomsday>Emberi ellenállás>Időutazás. (Terminator 2)

A lényeg, hogy a Skynet dolgai még rengeteg titkot tartogatnak, amik nem lettek kifejtve egy filmben sem, sokkal előrelátóbb, fondorlatosabb mint ahogy az emberek gondolják. Ő nem csak egy gép. .. .