Film és valóság : A visszatérő

2020. március 13. - Arkachopa Lee Yun

Az amerikai történelem ikonikus jelenetét filmre vitték, de vajon mi az igaz történet?

A Revenant egy túlélő film, egyben egy cserbenhagyás és az utána következő bosszúkeresés története. Ez valójában le is fedi a teljes történetet. De ha közelebbről nézzük, rögtön kiderül, hogy Hollywood megint szeret változtatni. Nézzük miről is van szó?

Eleve a történet nem áll biztos lábakon, bár Hugh Glass élt, és ő mesélhette el a vele történteket, először a The Portfolio-ban jelent meg mint fiktív irodalmi történet, és James Hall szerkesztője készítette. Semmi más utalás és bizonyíték nincs rá, hogy valójában így történt meg az eset ebben a formában. Ráadásul az évek során feltételezhető, hogy sokat színesítettek rajta.

Hugh Glass 1783-ban Pennsylvania-ban született ír szülőktől. 1816-ban kalózok fogságába esett ahol 2 évet töltött Jean Lafitte kalózkapitány társaságában, majd elmenekült. Galveston mellett a hajóról leugrott és egyszerűen a partra úszott, ahol viszont Pauni indiánok fogságába esett. Itt feleségre tett szert, majd 1821-ben St Louisba ment.
1822-ben a Missouri Gazette-ben egy hírdetésre bukkant, ahol neki való feladatra kerestek embereket. William Henry Ashley kapitány prémvadászokat keresett. A vállalkozás nem volt veszélytelen mert indiánok lakta területeken kellett átvágni a vadonban és prémet gyűjteni. Glass a csapathoz csatlakozott.
1823 Júniusában az expedíciót (a filmben télen volt ez. ) az Arikara indiánok megtámadták, és 15 prémvadászt megöltek. Másnap a Grand River mellett élelemszerző körútra indult Glass, ám váratlanul egy Grizzly medvébe ütközött és annak két medvebocsába. Mire feleszmélt az anyamedve nekitámadt. Glass hősiesen védekezett, de csak a segítségére siető társaival tudta leölni a medvét. ( a film szerint egyedül ölte meg, az eredeti történetben többen vettek részt és a jajveszékelésére rohantak oda)
Ashley kapitány látva Glass súlyos sérüléseit, két önkéntest rendelt a szétmarcangolt férfi mellé, hogy ha meghal tisztességben temessék el. Egyikük John S. Fitzgeraldot a másik Jim Bridger volt. (Itt többen úgy vélik, hogy ez egy évvel később történt nem pedig az Arikara támadás másnapján) A két fiatal (20 év körüli prémvadász), még megásta a sírt és az ájult Glass-t beletették, de később úgy döntöttek inkább Ashley után sietnek. Lehet attól féltek indiánok ütnek rajtuk, vagy egyszerűen lemaradnak, vadállatok martalékai lesznek. Mindenesetre összeszedték Glass fegyvereit és odébb álltak, majd Ashley-nak azt állítottak Glass meghalt.
Glass azonban magához tért, és megdöbbenve látta, hogy egyedül van a vadonban egy szál medvebőrbe burkolva fegyverek nélkül. A sebei már erősen gennyeztek (lehet 1-2 napot volt ájult), lába eltört bordái össze vissza álltak. Mivel más ötlete nem volt, el kezdett kúszni a 320 km-re levő Fort Kiowa felé. Glass elmondása szerint a fertőzést úgy úszta meg, hogy a légy lárváit rajta hagyta a sebein, hogy megegyék az elhalt részeket. (A XX. században az orvos tudomány újból felfedezte ezt a módszert. )
Glass 6 hétig vánszorgott, bogyókon és gyökereken tengődött, bár egyszer elmondása szerint két farkastól bölénytetemet szerzett, így húst is tudott enni. Ráadásul jó pár barátságos indián törzs segített neki mind a gyógyulásban, mind az élelmezésében és fegyverek beszerzésében. Útja során a 833 méter magas Thunder Butte hegy adott támpontot a tájékozódásban, míg elérte a Cheyenne folyót ahol tutajt készített (nyilván az indiánoktól kapott szerszámokkal) ezen haladt tovább az erőd felé.
A megérkezése után hosszú ideig gyógyítgatta sebeit (a megérkezésekor a hátán levő medvekarmolások nem gyógyultak még be, ezt az indiánok medvebőrrel takarták be fertősék megóvása miatt) Glass dühe ezalatt egyre csak forrt. Fitzgerald-ot és Bridger-t mindenképp számon akarta kérni, és visszaszerezni értéktárgyait. Kutatása során Andrew Henry prémkereskedő csapatában megtalálta Bridger-t, de mikor meglátta elszállt a haragja, túl fiatal volt és bűnbánó Bridger. Végül egy nagy fejmosással beérte és néhány atyai jó tanáccsal, majd tovább folytatta a kutatást.
Fitzgerald esete már más volt. Ő eközben beállt katonának és Fort Atkinsonban állomásozott, így hiába talált rá Glass, semmit nem tudott vele tenni. A hadsereg katonáját megölni az főbenjáró bűn volt. Az erőd parancsnoka megismerve a történetet, erre figyelmeztette is Glass-t, illetve Fitzgerald-ot utasította, hogy adja vissza Glass puskáját. Ezenkívül 300 dollár kártérítést is kapott, majd Glass azzal zárta le a dolgot, hogy megfenyegette Fitzgerald-ot - sose lépjen ki a hadseregtől mert ha azt megtudja. .. .

Glass ezután újból prémvadászatra adta a fejét, de az Arikara indiánok bosszúja mindig a nyomában járt. Még 1824-ben csapdába csalták a Platte folyónál. Úgy tettek mintha békés indiánok lennének, és beinvitálták a sátrukba, ahol rajtuk ütöttek. Glass elmenekült, de két társa odaveszett.
Azonban 1833-ban már nem volt ilyen szerencsés, a Yellowstone folyón rajtuk ütöttek az Arikarák, és végeztek Hugh Glass-al. A Shadehilli víztározónál egy emlékmű magaslik, emlékezve a híres prémvadászról.

A film több helyen eltér a valóságtól.
1 - Az Arikara támadás nyáron történt ellenben a film téli felvételével.
2 - Glass fia csak a Hollywood képzeletének szülötte, Glass sosem beszélt arról, hogy van-e neki utódja?
3 - Glass egyedül nem tudta megölni a Grizzly-t, legalább 4-en kellettek hozzá, a film ennek ellenére magányos küzdelemként mutatja be.
4 - Glass igen sokáig, 6 hétig kúszott mászott Fort Kiowába.
5 - Sok indián törzs ápolta és segítette az útja során, nem volt annyira magányos mint a filmben.
6 - A felépülés hosszú időt vett igénybe ez alatt érlelődött benne a bosszú, a filmben ilyesmiről szó sem volt.
7 - Fitzgerald-on végül nem tudott bosszút állni, és mindenét visszakapta még kártérítést is kapott. A filmben ezzel ellentétben megölte az ellenfelét.

Ettől függetlenül a film jó, és érdekes. Mivel nem tudjuk pontosan hogyan játszódott le az eredeti történet, így hiteles véleményt se lehet mondani, mennyire túlzott a film, amely végül követte az elbeszélés fonalát.

Hugh Glass 1783 - 1833